Hiteles adatokra épülő Mesterséges Intelligencia Platform

Vagyont teremtünk saját adataidból!
magánfelhasználó
0

DATAIT - DOQdrive NEXT - AI Duplázó Program

Jelenleg kényszernek érezzük a digitális átállást, melyre sok pénzt kell költeni, de nem érezzük annak megtérülését!

Próbáljuk bemutatni a megtakarítás, vagy éppen hatékonyság növelés előnyeit, de gyakran ez sem egyszerű feladat!
A digitális átállás egy evolúciós folyamat, melynek az elején járunk, tudjuk, érezzük, hogy kell, de nehezen döntünk, mert csak sejtjük, érezzük, hogy egyszer majd jó lesz!

DE, mi lenne, ha azonnal megtérülne?

Sőt, még a vagyonunkat is gyarapíthatnánk vele? Így már jobban érdekelne a teljes digitális átállás?

Ezt kínáljuk ma minden cég számára a DATAIT teljeskörű szolgáltatásával, mely a papírból kézzelfogható adatvagyont hoz létre, a vállalat teljes digitális átállása mellett, ötvözve a legmodernebb mesterséges intelligencia megoldásokkal!

Az ígéretünk

Létrehozzuk számodra a teljesen papírmentes, ezáltal környezetvédelmi szempontból fenntartható vállalatot, digitalizáljuk és mesterséges intelligenciával ötvözzük folyamataid, a végén pedig az adatvagyonod pontos értékét meghatározva megemeljük vállalatod valódi és kézzelfogható értékét!

Nyerj többszörösen a digitalizációval, mi ebben segítünk!

Az adatelemzési piac várható növekedése

2021
milliárd USD
0
2024
milliárd USD
0
2027
milliárd USD
0
2030
milliárd USD
0
A digitalizáció érték ajánlata

Értéket teremtünk céged adataiból

Az új szolgáltatás 4 alappillére

01. Fenntartható gazdaság támogatása

A múlt teljes, papír alapú dokumentumainak feldolgozása, jogi digitalizációja, teljes körű hiteles és digitális archívum felépítése, papír újra hasznosítása

A vállalatok több évtizedes papír alapú dokumentumai fontos és nélkülözhetetlen információkat tartalmaznak, mely adatok jelenleg tehetetlenségüknél fogva nem használhatók! Nem tudunk belőlük azonnali következtetéseket levonni, de még a visszakeresésük is nehézkes, ráadásul költséges a tárolásuk. 

Az egyszeri, nagy tömegű digitalizációjuk lenne a megoldás, mely ugyan akkor komoly anyagi terhet ró a vállalatra! 

De mi lenne, ha a teljes jogi digitalizációjuk azonnal megtérülne? Felépülhetne egy digitálisan is hiteles dokumentum archívum, melyben minden korábbi adatunk azonnal kereshető és még az eredeti tárolás szabályainak is megfelelünk? 

Ráadásul a papírt visszajuttathatjuk a papírgyárba, így beindíthatjuk a valódi és mérhető zöld gazdálkodást cégünkben!

EZ az első és legfontosabb lépés az adatvagyon gazdálkodás megvalósításához!

02. Vállalatok teljes digitális átállása

A jelenben és jövőben keletkező adatok és információk teljes papírmentesítésének jogi, technológiai és folyamat kidolgozása, bevezetése, oktatása a DOQdrive NEXT szolgáltatás segítségével – www.doqdrive.com

A múlt teljes feldolgozását követő feladatunk, hogy a jövőben már ne is keletkezzenek papír alapú dokumentumok, csak azért, mert a gazdasági folyamatok esetén, megfelelő joghatást kell kiváltani! 

Szerződéseket, dokumentumokat kell aláírnunk, igazolható módon átvegyünk, majd hosszú távon, eredetiben, biztonságosan, jogszabályoknak megfelelően megőrizzünk! 

A DOQdrive NEXT szolgáltatás segítségével megtervezzük és kivitelezzük a teljesen papírmentes vállalati folyamatokat, melyek minden jogszabályi megfelelés mellett képesek betölteni szerepüket!

NINCS több papír, csak azért, hogy megfeleljünk a jogszabályi elvárásoknak!

03. Mesterséges Intelligencia gyakorlati bevezetése

A múltban, a jelenben és a jövőben folyamatosan keletkező saját, hiteles és eredeti digitális adatokra épített Mesterséges Intelligencia modellek megtervezése, személyre szabása, bevezetése, oktatása – kérdezd és fogd munkára céged adatait – digitális kollégák (ágensek) felépítése

Miután már rendelkezésünkre áll a múltban és a jelenben keletkező összes adatunk digitálisan, ráadásul jogi értelemben is eredetiben, nincs más feladatunk, mint életre kelteni őket és munkára fogni a vállalat érdekében! 

Itt kapcsoljuk be a jelen és a jövő technológiáját, a Mesterséges Intelligenciát! 

Felépítjük a vállalat AI alapú adatbázisát és már indulhat is az adatok kérdezése! Kérdezz bármit, tervezz bármit, a céged hiteles adatai biztosan nem adnak hamis válaszokat! 

Egyéni igények mentén betanítunk számodra olyan új, digitális kollegákat (ágenseket), kik különböző szakmai kompetenciák mentén, együttműködve a vállalat adataival, pillanatok alatt lesznek képesek olyan feladatok elvégzésére és megoldására, melyekre korábban akár hónapok mentek el! Olyan összefüggéseket látnak meg, melyre ember talán sosem volt képes!

ITT AZ IDŐ, hogy a Mesterséges Intelligenciát integráld a vállalat életébe!

04. Hiteles Adatvagyon Gazdálkodás

A teljes hiteles és Mesterséges Intelligenciával kombinált digitális adatvagyon felértékelése és átadása a cég számára – a végrehajtott digitális átállás azonnali megtérülése – évenkénti újra értékelés – adatvagyon értékének folyamatos gyarapítása

Sokat költöttél már digitalizációra, de eddig még nem térült meg? Nem is tudod valójában, hogy hol, hogyan és milyen mérőszámok mentén tudnád kiszámolni a megtérülést? Hallottad már azt a kifejezést, hogy az adat az új olaj, de nem tudsz vele mit kezdeni? Mi segítünk!

A közgazdaságtanban már ismert és elismert módszertanok segítségével felértékeljük számodra a DATAIT által létrehozott, hiteles adatokra épülő, mesterséges intelligencia alapú adatvagyonod és visszaadjuk számodra a digitalizációs folyamatokra költött összeg többszörösét, melyet akár mérlegedben is feltüntethetsz!

AZONNAL MEGTÉRÜLŐ digitalizáció, EZ A JÖVŐ!

" Az adat nem az új olaj, hanem az új drágakő! Még ki kell bányászni, meg kell tisztítani, szakértő kezeknek meg kell csiszolni, de ezt követően kézzelfogható vagyonná válik, mely folyamatosan képes növelni értékét! "
Papírtól a digitális adatvagyon gazdálkodásig!

Kinek ajánljuk?

Garanciát vállalunk, hogy minden ránk költött összeg minimum kétszeresét adjuk vissza, adatvagyonod értékében!

Mi várható a jövőben?

A vállalatok hiteles adataira épülő, AI alapú adatvagyon gazdálkodás távolabbi jövőképe

Jövőképünk, miután a hiteles adatokra épülő, AI alapú adatvagyont létrehoztuk egy vállalat életében, hogy ezt a módszertant kiterjesszük az egész gazdaságra!

Cseréljük ki a pénz központú gazdasági folyamatokat adatközpontú gazdaságra és építsük fel köré azon, már ismert intézményi háttereket, melyek most jellemzik gazdaságunk!

Hozzunk létre adatvagyon bankot, adatvagyon biztosítót, adatvagyon tőzsdét, képezzünk adatvagyon brókereket és építsük ki a teljes adatvagyon kereskedelem és gazdálkodás módszertanát.

Végső cél pedig egy olyan, digitális fizetőeszköz (NFT) éltere hívása, melynek valós fedezete, a vállalatok anonimizált, AI alapú, hiteles adatvagyona!

A

EZT a jövőképet tűzte ki maga elé!

A weboldalon megtalálható teljes szolgáltatási tematika és koncepció, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál, Önkéntes Műnyilvántartásba vételre került, a 012277-es sorszámon!

Miért érdemes a jövőben adatelemzéssel foglalkozni?

Az adatelemzési piac mérete

2021

milliárd USD
0

2022

milliárd USD
0

2023

milliárd USD
0

2024

milliárd USD
0

2025

milliárd USD
0

2026

milliárd USD
0

2027

milliárd USD
0

2028

milliárd USD
0

2029

milliárd USD
0

2030

milliárd USD
0

A globális adatelemzési piac mérete 2022-ben 41,39 milliárd USD-t mutatott ki, és az előrejelzések szerint 2030-ra már a 346,33 milliárdot is meg fogja haladni, és az előrejelzsi időszakban 2022 és 2030 között 30,41 %-os CAGR-rel fog növekedni (221-2030 milliár USD)

Forrás: Precedence Research

" A jövő informatikájának nem az a lényege, hogy milyen forráskódokat írunk, hanem az, hogy ki tud hiteles és ellenőrzött adatokat szolgáltatni az AI-nak és tudunk-e belőle azonnali előnyt és értéket kovácsolni, az irányadó jogszabályi környezeteknek megfelelően! "
Hortobágyi Ágoston
Digitális Stratéga – DATAIT – Digitális Adatvagyon és AI Technológia Kft.
Akik már megtiszteltek bizalmukkal

Üzleti partnereink